A bank pénzügyi igazgatója korábban azt nyilatkozta a CNBC-nek, hogy „praktikus okokból” nem zárják be oroszországi fiókjaikat, hiszen a feladatuk támogatni az ottani ügyfeleiket, azt azonban hozzátette, hogy később felülírhatják ezt a döntésüket, ha a politikai helyzet súlyosbodna, és a külföldi ügyfeleiknek is sikerülne befejezniük az oroszországi tevékenységeiket.
A bank vezérigazgatója, Christian Sewing a héten még azt mondta, hogy az Oroszországból történő kivonulás „szembe menne az értékrendünkkel. Olyan ügyfeleink vannak, akik nem tudják egyik napról a másikra elhagyni az országot.”
Ennek ellenére a Deutsche Bank végül úgy döntött, hogy véget vet oroszországi tevékenységeinek, és 140 év után kivonul az országból, miután befektetők és politikusok is napok óta nyomást helyeztek a pénzintézetre.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket