A csehek, akik amúgy is nagy barátai a kerékpározásnak, szerelembe estek az elektromos kerékpárokkal - derül ki a Radio Praha cikkéből.
A legnagyobb e-bike-kereskedő, az Ekolo.cz beszámolója szerint harmadával nőttek idén eddig az eladásaik az egy évvel korábbihoz képest. A magyarázat részben a koronavírus-járványban keresendő, mert sokan kerülik a tömegközlekedést, illetve otthon töltik a nyarat.
Jakub Dittrich, az Ekolo.cz egyik menedzsere úgy véli, hogy az üzletek bezárása is hozzájárult, hogy ahhoz, hogy egyszerre sokan vettek e-bike-ot, és további jó forgalomra számít, mivel várakozások szerint november közepéig kitart a viszonylag jó idő. Aki nem szeret maszkot viselni az is erre a járműre szavazhat, ha újra kötelezővé teszik Csehországban a tömegközlekedésben a maszkviselést.
Radin Broz, a szintén villanybringák értékesítésével foglalkozó 4EVER értékesítője arról számolt be, hogy a vevők hajlandóak voltak mélyebben a zsebükbe nyúlni egy jobb kerékpárért. Átlag 50 ezer koronát (650 ezer forint) fizettek. Ezért raktáron már csak ennél drágább gépek vannak. Jövőre 15-30 százalékos drágulás várható, mert az EU dömpingellenes szabályozása miatt az e-bike-kokat Európában fogják összeszerelni. Így állítják le a burjánzó kínai importot.
A Deloitte tanácsadó cég szerint az elektromos kerékpárok használata tovább fog bővülni a következő években, különösen a nagyvárosokban. A cég várakozásai szerint 2020 és 2030 között 130 millió új elektromos bicikli talál majd gazdára. A termék két legnagyobb piaca Európa és Észak-Amerika.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Figyelem: fontos hidat zártak le a magyar határon, ezt kéri a rendőrség
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés