A Handelsblatt című üzleti lap értesülése szerint akár ötezer állás is megszűnhet. Más források szerint nagyjából négyezer munkahelyet számolhatnak fel, valamennyit a csoport névadó márkája, a Volkswagen hazai, németországi üzemeiben - írja az MTI.
A VW a sajtóhírekre reagálva közölte, hogy a társaság vezetése megállapodott a munkavállalókat képviselő üzemi tanáccsal a németországi dolgozóknak 2029-ig szóló foglalkoztatási garancia mellett elindított leépítési folyamat újabb lépéséről. Ezt azt jelenti, hogy szélesítik a korkedvezményes nyugdíjba vonulás és a teljes munkaidőről időskori részmunkaidőre váltás lehetőségét, és az így felszabaduló álláshelyeket nem töltik be.
Kapcsolódó
A megállapodás a felügyelőbizottságban tavaly decemberben elhatározott költségcsökkentő programot szolgálja. Az előirányzat szerint az állandó költségeket öt százalékkal, a beszerzési költségeket hét százalékkal kell csökkenteni 2023-ig. A programhoz tartozik a többi között az a határozat is, hogy legalább 2021 végéig nem vesznek fel új munkatársakat, kivéve az informatika, a digitalizáció és az elektromos autók meghajtásához használt akkumulátorok fejlesztésének területét.
A Németországban 120 ezer, világszerte összesen több mint 670 ezer embert foglalkoztató VW-hez a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Porsche, a Seat és a Skoda autómárka tartozik, valamint a Ducati sportmotorkerékpár, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a VW gyártja.
A 2020-as üzleti év eredményeit március 16-án ismertetik - írja az MTI.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat