Az amerikai Forbes magazin a közlésre reagálva megjegyezte: eddig ez a legnagyobb összegű felajánlás, amelyet egyetlen magánszemély tett a betegség leküzdésére. Dorsey a járvány elmúltával az összegből segítené az egyetemes alapjövedelem biztosítását, a nők egészségi állapotát akarja javítani, valamint oktatási célkitűzéseket kíván támogatni.
"Miért alapjövedelem, lányok egészsége és oktatás? Mert szerintem ez a legjobb hosszú távú megoldás a világ létező problémáira" - írta a közösségi platform vezetője.
Dorsey az átláthatóság érdekében valamennyi adományát egy nyilvános Google-oldalon teszi közzé, amit akárki követhet. A honlap listájából kiderül, hogy az új típusú koronavírus elleni küzdelemre eddig Laurene Powell Jobs (az Apple informatikai cég alapítójának, Steve Jobsnak az özvegye) és Leonardo DiCaprio színész tett nagy összegű felajánlást.
Olyan milliárdosok is adományoztak már a járvány megfékezésére, mint Bill Gates, akinek alapítványa évtizedek óta foglalkozik betegségek kutatásával.
Pulitzer-díjat csak később osztanak
A Pulitzer-díjat odaítélő bizottság kedden közölte, hogy elhalasztják az idei győztesek bejelentését, valamint az ahhoz kapcsolódó ünnepséget. Az eseményre április 20-a helyett május 4-én kerül sor. Dana Canedy, a Pulitzer-díj bizottságának munkatársa közölte, hogy a kuratóriumban sok újságíró is van, aki jelenleg a koronavírus-járvány frontvonaláról tudósít.
A The Washington Post című lapnak nyilatkozva Canedy úgy fogalmazott, hogy "ez a pillanat minden korábbinál jobban megvilágítja, hogy az újságírás küldetése életbe vágóan fontos közszolgálat. S megmutatja az irodalom és a művészetek képességét arra, hogy embert próbáló időkben felemeljék az emberi lelket".
A munkatársnő hangsúlyozta: a Pulitzer-díj továbbra is folytatja "több mint évszázados megbízatását e kiválóságok megünneplésére".
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt