A teszt valójában egy olyan, mintavételre szolgáló kis készlet, aminek a segítségével az ember otthon kenetet vesz az orrnyálkahártyájából. A mintát pedig elküldi a laborba, ahol egy-két napon belül meg tudják állapítani, hogy fertőzött-e az illető - derül ki a portál cikkéből.
A rendszerhez tartozik egy az eredményekről az egészségügyi hatóságokat is értesítő szoftver, valamint kétfajta online kérdőív, amelyik felméri, hogy a mintát adónak mik a tünetei, illetve az utóbbi időszakban merre járt és kikkel érintkezett. Ez segít a hatóságoknak eldönteni, hogy egy fertőzött kiszűrése után még kiket teszteljenek le vagy zárjanak karanténba.
A rendszert kezdetben kizárólag Seattle környékén, vagyis a vírus amerikai megjelenésének epicentrumában fogják használni. A fejesztést a Gates-alapítvány finanszírozza, a teszt elkészítésére korábban 20 millió dolárt, most további ötöt költ el Seattle térségében.
Koronavírus
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön