Az Örstedt kedden közölte, hogy a létesítményeket 2028-ban helyeznék üzembe. A tengeri szélerőművek építéséhez a konszern partnerségre lépett a Copenhagen Infrastructure Partners befektetési alappal - írja az MTI az APA és AFP hírügynökségekre hivatkozva.
A négy tengeri szélerőmű összesen 5,2 gigawatt szélenergiát termelne. Dánia tavaly a Wind Denmark iparági szövetség szerint 2,3 gigawatt szélenergiát termelt.
Dánia évek óta törekszik a megújuló erőforrásokra való átállásra. A folyamat az ukrajnai orosz hadművelet nyomán felerősödött. A dán kormány augusztusban ennek keretében bejelentette, hogy a Balti-tengeren lévő Bornholm szigeten egy úgynevezett energia-szigetet hoznak létre, amely Németországot is ellátná árammal.
Dánia májusban már tartott egy csúcstalálkozót az északi-tengeri szélenergia kiaknázásáról. Németország, Dánia, Belgium és Hollandia akkor a tengeri szélerőművek kapacitásának legalább 65 gigawattra történő emeléséről határoztak 2030-ig. A teljesítményt 2050-re 150 gigawattra tervezik növelni.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban