A MAVIR szerdai közleménye szerint a közgyűlés elfogadta a társaság 2011. évi gazdálkodásáról és vagyoni helyzetéről készített beszámolóját és üzleti jelentését. A vállalat értékesítésből származó nettó árbevétele 130 milliárd forint volt tavaly, míg 2010-ben 123,2 milliárd forintot tett ki.
A beszámolót 426,68 milliárd forint mérlegfőösszeggel fogadták el, míg tavaly ennél kevesebb, 399,87 milliárd forint volt ez az összeg.
A közlemény szerint a közgyűlés tudomásul vette, hogy a társaság a 2011-es adózott eredménye terhére 5 milliárd forint osztalékot fizet a társaság részvényeseinek, a magyar állam 99,87 százalékos tulajdonában álló MVM-nek (amely a MAVIR 99,98 százalékos tulajdonosa) és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek.
A társaság a közgyűlésen a felügyelőbizottság új tagjává választotta Tokai Magdolnát, a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) üzletfejlesztési osztályvezetőjét, miután Bács Zalán 2012. április 25-i hatállyal lemondott felügyelőbizottsági tagságáról - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot