A nettó nyereség 15 százalékkal, 1,75 milliárd dollárra csökkent, ám az egyszeri tételeket figyelmen kívül hagyva kicsit nőtt. Az árbevétel egy százalékkal zsugorodott, ugyanakkor bizonyos speciális költségek nélkül kétszázalékos növekedést jegyezhettek volna fel, annak ellenére, hogy a negyedévben két munkanappal kevesebb volt, mint 2012 első három hónapjában.
Az Egyesült Államokban három százalékkal, a világ fejlett régióiban együtt öt százalékkal bővültek a cég italeladásai. A Coca-Cola bejelentette, hogy öt régióban a nevét viselő palackozócégeknek adta át termékei forgalmazásának jogát, amiért cserébe meghatározott díjat fizetnek neki. Az ügyletek érintik a partnerei környezetében lévő legnagyobb városokat és régiókat.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Ismét meglepi a világot Venezuela
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek