Szinte minden országban egyre magasabb szintre emelkednek az élelmiszerárak, a kiskereskedelmi láncok több megoldással igyekeznek visszafogni a drágulást.
A világ egyik legnagyobb boltlánca, a Carrefour cég spanyolországi leányvállalata most új lépéssel rukkolt elő. fixen 30 euróba - majdnem 12 ezer forintba - kerülő csomagot kínál, amelyben a mindennapos vásárlásoknál jellemző termékek - például tészta, olaj, kávé, tisztítószerek - kaptak helyet - írja a esmmagazin.com (European Supermarket Magazine) kiskereskedelmi szakportál. A cég lépésének előzménye, hogy a spanyol kormány az árcsökkentő intézkedésekre kérte a kiskereskedőket.
A Carrefour augusztus közepén jelentette be, hogy november 30-ig befagyasztja száz hétköznapi szükségleti cikk árát a szardíniakonzervtől kezdve a rizsen át a mosogatószerig. A cég vezérigazgatója, Alexandre Bompardot pedig az élelmiszerárak emelkedéséről azt mondta: "A francia fogyasztók egyre költségtudatosabbá válnak az infláció hatására, az olcsóbb húst keresik a drágább helyett és hanyagolni kezdték bioélelmiszereket, amelyek drágábbak az átlagosnál."
A cégvezető feleslegesnek tartja azt a vitát, amely az infláció várható tetőzéséről szól, Úgy látja, a vásárlók szokásai megváltoznak, tartóssá válhat takarékoskodó magatartás. Ez a gyakorlatban többek között azt jelenti, hogy például marhahús helyett az olcsóbb sertéshúst választják, nem vesznek halat vagy természetes módon készült élelmiszereket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat