Az érintettek között magas rangú politikusok, köztük miniszterek, volt államfők, továbbá a gazdasági, az egyházi és a kulturális élet vezetői, valamint neves közéleti és médiaszemélyiségek egyformán találhatók. Obermann közölte, hogy a cég külön telefonvonalat hozott létre, amelyen az előfizetok érdeklődhetnek az iránt, hogy szerepelnek-e a kárvallottak listáján. Továbbá felajánlotta, hogy a T-Mobile előfizetői azonnali hatállyal telefonszámot változtathatnak. A Deutsche Telekom mobilszolgáltatójának jelenleg mintegy 38 millió előfizetője van.
A német távközlési céget sújtó legújabb botrányt legfrissebb számában a Der Spiegel című hírmagazin robbantotta ki. Az újság szerint az adatlopási ügy még 2006 elején történt. A tettesek a T-Mobile csaknem minden második előfizetőjének legszemélyesebb adatait tulajdonították el, olyan különleges lemezeket, amelyek - a cég közlése szerint - az érintettek nevét, címét, születési adatait, telefonszámait és e-mail adatait tartalmazták. A hatóságok szerint igyekeztek áruba bocsátani az adatokat, a Deutsche Telekom ugyanakkor azt állította: tudomása szerint a bűnözok erőfeszítései nem jártak sikerrel. A cég nem tud arról, hogy az érintettek közül bárkit is konkrét kár, illetve zsarolási kísérlet ért volna.
René Obermann igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, hangoztatva, hogy az eltulajdonított személyes adatok között bankszámla-, illetve hitelkártya-számok nem szerepeltek. A Deutsche Telekom nem sokkal a történtek után szerzett tudomást az ügyről, mégpedig egy a tettesek által "megkörnyékezett" partnercég tájékoztatása alapján. Ezt követoen azonnal értesítette a hatóságokat, s följelentést tett ismeretlen tettes ellen.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat