Tízmillió eurót terveznek a következő évben az orosz piac fejlesztésébe invesztálni, többet, mint amennyit a BlaBlaCar az elmúlt három-négy évben összesen beruházott - mondta Nicolas Brusson, a cég társalapítója és vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.
A BlaBlaCar mobiltelefonos alkalmazása az utazni szándékozókat hozza össze az ugyanabba az irányba tartó és szabad helyet kínáló autósokkal. A cég kétféle üzleti modellt alkalmaz. Vagy esetenként díjfizetés ellenében talál fuvart az utazni szándékozó felhasználónak, vagy havi előfizetés ellenében teszi ugyanezt.
Több mint 15 millió regisztrált felhasználónk van Oroszországban, vagyis minden tizedik lakos. Szolgáltatásainkat havonta 3 millióan veszik igénybe - közölte a 2006-ban Párizsban alapított cég vezetője.
Elmondása szerint oroszországi üzleti sikerük a helyi kultúrában gyökeredzik. Míg máshol Európában nehézségekbe ütközött meggyőzniük a potenciális ügyfeleket a szolgáltatás biztonságos voltáról, addig Oroszországban az emberek hagyományosan sokkal jobban hozzá vannak szokva a fuvarmegosztáshoz, és azonnal fel is karolták az alkalmazás által kínált lehetőséget.
Mielőtt az Uber és hasonló szolgáltatások megjelentek volna, Oroszországban már bevett gyakorlat volt a magángépkocsik leintése némi ellentételezés fejében a fuvarért. A BlaBlaCar alkalmazást használók most sem az alkalmazással fizetnek, hanem közvetlenül a sofőrnek készpénzben.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban