Peter Spuhler az Aargauer Zeitung pénteki számában utalt arra, hogy a mintegy 2.500 fővel dolgozó svájci üzemek 2013 közepéig jól el vannak látva megrendelésekkel, utána viszont újakra lenne szükség.
Ha azonban időközben a cég termékei túl drágák lennének az erős frank miatt, akkor "a legrosszabb esetben leépítést kell végrehajtanunk Svájcban" - mondta a lapnak a tulajdonos.
Spuhler elmondása szerint a Stadler járművek ára több mint 30 százalékkal ment fel egy év alatt. Most a két-három évvel ezelőtt beérkezett megrendeléseket elégítik ki, akkor egy euró 1,50 svájci frankot ért, most 1,13 körül van az árfolyam. Mivel sok ügyfél euróban fizet, a cég komoly bevételkiesést szenved el.
A Stadler 2005-ben hozta létre magyarországi leányvállalatát. A magyar vasúton 60 FLIRT motorvonat fut, Pusztaszabolcson karbantartó, Szolnokon gyártóbázisa működik. A Stadler Magyarországon Szolnokon eddig 6,7 milliárd forintot, Pusztaszabolcson 2,3 milliárd forintot fektetett be.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el