Elmondta, hogy az erőmű első blokkját 2022-re helyezik üzembe, amennyiben még az idén megkötik a szerződést. A beruházást Oroszország által nyújtott hitelből finanszírozzák - közölte.
Egyiptom atomerőmű-építési tervei 1981-ig nyúlnak vissza. A programot azonban Kairó az 1986-os csernobili katasztrófa után leállította. A terveket 2006-ban vették ismét elő, és már folyamatban volt a tenderkiírás előkészítése, amikor 2011 februárjában megbuktatták Hoszni Mubarak elnököt.
Egyiptom az idén februárban írt alá szándéknyilatkozatot Oroszországgal atomerőmű építéséről. Abdel-Fattáh Esz-Szíszi elnök az energiaellátás diverzifikációjának szükségességével indokolta az atomerőmű projektet. A diverzifikáció jegyében jelentette be még januárban, hogy az ország a következő három évben 4300 megawatt nap- és szélenergia áramtermelő kapacitást hoz létre.
Az észak-egyiptomi Dabaa városnál tervezett atomerőmű négy reaktorblokkal rendelkezik majd. A beruházásról csak a Roszatommal folytatnak tárgyalásokat.
A Roszatom a szaúdi energiaipari fejlesztéseket összefogó King Abdullah City for Atomic and Renewable Energy kormányzati testülettel is tárgyal atomenergia-ipari tervekről. "Folyamatos kapcsolatban állunk" - mondta Anton Moszkvin. "A célunk egy erőmű kivitelezési megbízás elnyerése".
A Szaúd-arábiai Királyság és Oroszország júniusban kötött államközi atomenergia-fejlesztési megállapodást.
A Szaúd-arábiai Királyság 2012-ben jelentette be tervét 17 gigawatt nukleáris és 41 gigawatt napenergia áramtermelési kapacitás létrehozására 3032-ig. Az országnak jelenleg nincs atomerőműve.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói