A Wizz Air-t jelölte ki Polgári Légiközlekedési Hatóság arra, hogy Budapestről Antalyába, Isztambulba és Moszkvába repüljön - közölte a diszkont légitársaság. (Ezt meglőzően néhány órával a hatóság még azt közölte lapunkkal, hogy "az orosz (Moszkva, Jekatyerinburg) és török (Isztambul, Antalya) jogokkal kapcsolatos döntések jelenleg nem jogerősek").
A Wizz Air pedig közleményében arról is tájékoztatott, hogy az említett jogok elnyerése az érintett országok közötti diplomáciai eljárások, illetve az illetékes orosz és török hatóságok jóváhagyását követően válik véglegessé. A Wizz Air az újonnan kijelölt útvonalakra azonnal megkezdi a jegyértékesítést, amint a török és az orosz jóváhagyás megérkezik.
Ezt megelőzően szintén a Wizz Air szerezte meg a kijevi és tel-avivi útvonalakat. Információink szerint ez utóbbira a cseh központú, Magyarországon is jelenlévő charter járatokat üzemeltető Travel Service is indult.
Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója az elnyert jogok kapcsán azt mondta, hogy olcsó áraikkal megtörik az ezeken az útvonalakon tapasztalható ármonopóliumot, és jelentős mértékű forgalomnövekedést segítenek elő. Magyarország vonzó célpontjává válik a beutazó turizmusnak, illetve a magyar utazók alacsony áron érhetik el úti céljukat. Az új diszkontjáratok emellett megnövelik a Budapest Airport forgalmát, és több száz új munkahelyet teremthetnek.
A Malév februári leállása után szabaddá vált útvonalakon történő repülési jogot hirdeti meg a hatóság, amelynek vezetője szerint a többségre nincs érdeklődés. A Nemzeti Közlekedési Hatóság úgy tájékoztatta lapunkat, hogy "más légiközlekedési joggal kapcsolatban jelenleg nincs eljárás folyamatban".
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni