Rob Morris szakértő előadásában azt hangsúlyozta, hogy a távol-keleti és ázsia-óceániai légitársaságok többsége annyi gépet rendelt elsősorban az Airbustól és a Boeingtől, hogy rendelésállományuk meghaladja a jelenleg üzemben lévő flotta méretét. Amellett, hogy ez mesterséges buborékot képez a repülőgéppiacon, a légitársaságok saját működésüket is veszélyeztetik.
A szakértő az indiai Lion Air példáját hozta fel, az jelenleg 30 százalékkal növekszik évente, százgépes flottát üzemeltet, de többszörösére, 545 gépre van rendelése. A gépek átvételével jelentősen nő majd a kapacitásuk, de az éves bővülés az évtized vége felé 5 százalék alá eshet vissza. Hangsúlyozta, hogy ez a jelenség Európát nem érinti ekkora mértékben, mivel a légitársaságok rendelésállománya általában nem haladja meg a flotta méretét, de a kapacitások még így is gyorsabban nőnek, mint az utasforgalom.
Jelenleg a gyártók rendelésállománya 11 800 gépre szól, ez minden eddiginél magasabb, ugyanakkor a gépek átadása sokkal lassabb. Míg 1991-ben a gépek nagy részét három éven belül leszállították, ma van olyan rendelés is, amelyet csak 2027-ben teljesít a gyártó - mondta Rob Morris.
Chris Seymour, az Ascend másik szakértője a rendeléseket részletezve elmondta, 600 milliárd dollár értékű megrendelés érkezett eddig az új generációs gépre, ez a teljes állomány 60 százaléka, ugyanakkor 2027-ig a flottában nagyobb lehet a jelenlegi szériából származó repülők aránya.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban