Az orosz gázipari cég azt közölte, hogy a március végéig tartó három hónapban 44,406 milliárd köbméter földgázt exportált.
A Gazprom az idén rekordmagas földgázexportra számít részben a bővülő brit és holland kereslet hatására - jelentette ki még pénteken Alekszej Miller, az orosz cég vezérigazgatója.
A Gazprom tavalyi gázeladásból származó bevétele 5,8 százalékkal 3,05 ezer milliárd rubelre (1 rubel = 4,10 forint) nőtt. Európa és Törökország gázvásárlása ebből 1,75 ezer milliárd rubel volt, ami 12,6 százalékkal több a 2014. évinél.
A Gazprom 2015-ben az orosz számviteli szabványok (RAS) szerint 403,5 milliárd rubel (5,9 milliárd dollár) nyereséget ért el, több, mint dupláját a 2014-es 189 milliárd rubelnek. A RAS-számításkor csak az anyacég eredményét veszik alapul, a leányvállalatokét, mint például az olajipari Gazprom Nyeftyét nem. A Gazprom Nyefty a negyedik legnagyobb orosz olajtermelő.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön