A dubaji repülőteret üzemeltető Dubai Airports kedden közölte, hogy 70,5 millió külföldi utast szolgált ki tavaly, ami 6,1 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Heathrow-n tavaly 1,2 százalékkal 68,1 millióra emelkedett a külföldi utasok száma. A belföldi járatokat is beszámítva 73,4 millió utas fordult meg a londoni repülőtéren.
A brit hatóságok és politikusok évek óta civakodnak azon, hogy miként lehetne bővíteni a londoni repülőtér kapacitását, de nem sikerült megegyezésre jutniuk. Egy bizottságnak nyáron kell megtennie a végső javaslatot, hogy a három megoldás közül - építeni egy harmadik kifutópályát Heathrow-n, meghosszabbítani az egyik kifutópályát, vagy építeni egy új, második kifutópályát a London-Gatwick repülőtéren - melyiket válasszák.
A Dubai Airports arra számít, hogy idén 79 millióra emelkedik a nemzetközi repülőterén megforduló külföldi utasok száma. A nagyarányú növekedést segíti, hogy a tervek szerint idén elkészül és átadják a forgalomnak a D-terminált, amellyel a légikikötő éves kapacitása 90 millió utasra ugrik.
Csak decemberben a dubaji reptér utasforgalma 7,5 százalékkal 6,5 millió utasra növekedett.
A dubaji nemzetközi repülőtér a bázisa a Közel-Kelet legnagyobb légitársaságának, az Emirates Airlines-nak.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot