A lap úgy tudja, Jacques Gounon levélben fordult az alagutat felügyelő brit-francia szervezethez, amelytől a koncessziós jogokat megkapták.
A vasúti alagútrendszert üzemeltető Eurotunnel elnöke azonnali magyarázatot kért a brit kormány terveivel kapcsolatban, és emlékeztetett arra, hogy ha a szigetország kabinetje valóban lezáratja a létesítményt éjszakára, a Eurotunnel a szerződés értelmében kártérítést követelne, amelynek mértéke akár az évi 200 millió fontot is elérhetné.
"A Csatorna-alagútban zajló éjszakai forgalom nagymértékű csökkentése nemcsak a koncesszió birtokosára, hanem a brit gazdaságra is jelentős hatással lenne" - írta Jacques Gounon, hozzátéve, hogy a brit tervek pánikot keltettek, és az erőforrásokat inkább a Calais-nál kialakult helyzet megoldására kellene fordítani. Az alagút francia oldalán 3-5 ezer illegális bevándorló, főként afrikai menekült vár arra, hogy a kedvező alkalmat megragadva vonatokra vagy kamionokra felkapaszkodva átkeljen Nagy-Britanniába.
John Keefe, a Eurotunnel szóvivője szerint a teherszállítók, többek közt az élelmiszer- és az autószállítók is jelentős kártérítést követelhetnének a brit kormánytól veszteségeik miatt. "Az élet éjszaka sem áll meg" - mondta.
A The Daily Telegraph pénteken tudósított arról, hogy a brit kormány rendkívüli események idején összehívott tanácskozó csoportja (COBRA) már korábban fontolóra vette az éjszakai lezárást, de ez csak az után szivárgott ki, hogy előző nap kiderült: egy illegális bevándorló a rendkívüli veszélyekkel dacolva gyalog kelt át a csaknem 50 kilométeres alagúton.
A kormány szerint az éjszakai üzem növeli annak kockázatát, hogy az illegális bevándorlók átjutnak az alagúton. A lap úgy tudja, a kormány egyelőre azért nem rendeli el a lezárást, mert az üzemeltető Eurotunnel önként vállalta, hogy legalább a teherforgalmat némileg csökkenti az éjszakai órákban.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki