Az Egyesült Államok második legnagyobb bankja csütörtökön azt közölte, hogy adózott eredménye a június végével záródott negyedévben 3,28 milliárd dollár, részvényenként 37 cent lett az egy évvel korábbi 7,11 milliárd dollár, részvényarányosan 74 cent után.
Szakértők a negyedévre részvényenként kisebb, 26 cent profitra számítottak.
A rossz hitelekre félretett tartalék összege 5 milliárd dollár volt a második negyedévben, ami felülmúlta az első negyedévi 3,6 milliárd dollárt.
A bank bevétele éves összevetésben 3,5 százalékkal, 22,3 milliárd dollárra csökkent. A szakértői várakozásokban kisebb, 21,8 milliárd dollár negyedéves bevétel szerepelt.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük