Vlagyimir Putyin, Oroszország államfője Szergej Soigu védelmi miniszter társaságában bolyongott a szibériai vadonban, amelyről látványos fotósorozat készült. A Kreml tájékoztatása szerint az elnök takarékos, hiszen nem csak úgy elutazott a kirándulóhelyre, hanem Vlagyivosztokból hazatérőben vadászgatott és halászgatott – írja a Moscow Times. A távol-keleti városban tanévnyitót tartott az orosz történelemből kisiskolásoknak.
A két politikus rendszeresen indul közösen kirándulni a tajgára, ahol patakokat, tavakat hegyeket és sík vidéket is találhatnak a pihenésre. Putyintól nem áll távol, hogy az ezekről az utazásairól készült fotókkal erősítse macsó imázsát. Soigu otthon van,ugyanis a szibériai Tuva köztársaságból származik – egy ilyen hadügyminiszterrel tényleg nincs mitől tartaniuk az oroszoknak.
A képekhez fűzött hivatalos kommentárokból nem derül ki, hogy a két politikus az irdatlan pontosan hol fordult meg az érintetlen természetben. Dmitij Peskov kormányszóvivő szerint csak egy átlagos szabiról volt szó: tajga, hegyek, séták, friss levegő miegymás. Putyint hegymászás és pecázás közben láthatjuk a képeken, az egyik videó szerint fogtak is halat.
A hivatalos tájékoztatás szerint az államfő egyik kirándulása közben belefutott egy medve barlangjába, ám a lakó szerencsére nem volt otthon. Emellett Putyin beszámolt egy rénszarvasról, aki irdatlan tempóban száguldva majdnem fellökte őket. Az elnök viccesen megjegyezte, hogy az állat eséllyel indulhatna valamelyik olimpiai futószámban. Az orosz média szerint Putyinon teljesen Oroszországban készült ruhadarabok volta, amelyek egyike sem drágább 200 dollárnál (60 ezer forint).
Legolvasottabb
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat