„Számos terrortámadást és hasonló bűncselekményre irányuló kísérletet követtek el hazánkban az elektromos energiaellátó létesítmények és a gázszállítási infrastruktúra ellen, beleértve a Török Áramlat gázszállító rendszer egyik szakaszának aláaknázására tett kísérletet” – idézte a TASZSZ állami hírügynökség Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfői kijelentését.
A Törökországot a Balkánt és Magyarországot földgázzal ellátó vezeték orosz üzemeltetője az Európai Unió szankcióira hivatkozva közölte, hogy felfüggeszti a karbantartási és javítási munkák egy részét, ami az európai energiaválság elmélyülésével fenyeget. Akkor azt is bejelentette a Gazprom-leányvállalat, hogy a holland gáztőzsdén visszavonták a vezeték exportengedélyét. Az Északi Áramlat vezetékeken történt robbanás, valamint a Jamal leállítása után már csak az ukrajnai tranzit és a Török Áramlat szállít gázt Európába, amelyen egyelőre zavartalan az áramlás.
Vlagyimir Putyin elnök most már a déli vezeték elleni merényletektől tart. Állította, hogy mindent objektív információkkal, köztük maguknak a terrorista támadások őrizetbe vett elkövetőinek tanúvallomásával tudják bizonyítani. Viszont semmilyen más információ nem áll rendelkezésre a Török Áramlat elleni állítólagos robbantási merényletkísérletről.
Szakértők viszont arra figyelmeztetnek, hogy Putyin az Északi Áramlat gázvezetékek leállítása előtt hasonló kijelentéseket tett: júliusban a szankciókra fogta, hogy karbantartás miatt leállt a gázvezeték. Amikor megérkezett Kanadából a javított turbina, leállította a vezetéken keresztül a gázellátást. Később aztán azt állította, hogy az Egyesült Államok robbantotta fel a tengeri csöveket. Az amerikai hírszerzés viszont állítólag napokkal korábban jelezte, hogy az oroszok szabotázsakcióra készülnek a vezetéknél.
A múlt héten a magyar kormány egyébként megállapodott, hogy a Gazprom engedélyezi a halasztott magyar fizetést a Török Áramlaton keresztül érkező szállításokra. Az Orbán Viktor féle kabinet szerint ez nagy segítség a már korlátozott rezsicsökkentés fenntartásában, hogy a háztartásoknak alacsonyabb energiaárakat kelljen fizetniük.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket