A finn nemzeti vasúttársaság hétfőn felfüggeszti a Helsinki és az oroszországi Szentpétervár közötti járatokat, ezzel az oroszok számára lezárják az utolsó jelentősebb tömegközlekedési útvonalat, amin keresztül gyorsan juthatnának az Európai Unión belülre, írta meg a Reuters.
Pénteken Topi Simola, a VR vasúttársaság utasforgalmi vezetője bejelentette, hogy az állam utasítására és a szankciók figyelembevételével, határozatlan időre szüneteltetik az Allegro (VR Sm6 sorozat) néven ismert szentpétervári járat üzemeltetését.
Kapcsolódó
Az Allegro az egy hónapja tartó ukrán-orosz háború kezdete óta maximum pandémiás kapacitson működik folyamatosan. A két járattal operáló vonalon körülbelül 700 utas jutott át napi szinten Finnországba, szinte mindahányan orosz állampolgárok, akik tartottak a nyugati szankcióktól, és nem szerettek volna Vlagyimir Putyin országában rekedni.
A két ország közt továbbra is át lehet jutni személyautóval, ahogyan a balti országokba is, de ez meglehetősen lassabb mint a 3,5 órás vonatút, nem csak a sebesség, de a határátkelőknél felgyűlt kocsisorok miatt is. Az EU és Oroszország közt megszűnt légiközlekedés után, ez a finn vonal volt gyakorlatilag az egyetlen tömegközlekedés, amin keresztül praktikusan lehetett eljutni uniós országba.
Tytti Tuppurainen, az állami tulajdonokért felelős finn miniszter az ország legnagyobb napilapjának, a Helsingin Sanomatnak azt nyilatkozta, hogy a vonatjáratok leginkább azért tartották üzemben eddig is, hogy az Oroszországban élő finnek, problémamentesen hazajuthassanak.
Mostanra nyilvánvaló vált, hogy az Allegro helyzete megváltozott, és az Allegro-forgalom további üzemeltetése, már nem elfogadható az állami tulajdonos számára.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük