Miután szerdán rakétatámadás érte a Barátság-kőolajvezeték melletti egyik transzformátorállomását, amely miatt ideiglenes teljesen leállt Magyarország kőolajellátása (és később is csak részlegesen, jóval kisebb kapacitással indult újra a szállítás) nehézkesebbé vált Magyarország üzemanyagellátása. A Mol, mint nagykereskedő emiatt arról értesítette a független kutakat üzemeletetőket, hogy ideiglenesen nem tud üzemanyagot szállítani.
„Átmeneti intézkedés az üzemanyag-kiszolgálás korlátozása, és olyan kutakat, kiskereskedőket érint csak, amelyeknek a Mol nem tartozik kiszolgálási kötelezettséggel” – közölte a Mol pénteken. Az intézkedésre az olajtársaság szerint azért volt szükség, hogy az ország minden részén fennmaradjon az ellátás. A Mol szerint a korlátozásra azért is szükség volt, mert a 480 forintos literenkénti áron bevezetett ársapka miatt továbbra is jelentős itthon az üzemanyagkereslet.
A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) már korábban jelezte, hogy több település is benzin és dízel nélkül maradhat a Mol lépése miatt. A szervezet többször kritizálta az ársapkás rendszert, mivel az szerintük a kisebb fehér kutak kivérzéséhez vezet. Vasárnapi összesítésében az FBSZ már jelezte, hogy több mint száz településen nem tudna kinyitni a kutak.
Kedd este az FBSZ frissítette a listáját, amelyen csak nőtt az üzemanyaghiánytól szenvedő töltőállomások száma. A teljes lajstromot ezen a linken találja.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás