Forrásponton van a közhangulat Görögországban - jelentette a Guardian athéni tudósítója. A kormánykoalíció pártjai tegnap estig sem voltak képesek megállapodni a 2013-as és 2014-es költségvetés 11,5 milliárd eurós csökkentésének 2-3 milliárdos hiányzó tételéről, ugyanis ezt már nem lehet másból előteremteni, mint a bérek és a nyugdíjak lefaragásából. Fotisz Kuvelisz, a legkisebb koalíciós partner, a Demokratikus Baloldal vezetője a sikertelen egyeztetések után a sajtón keresztül felszólította az EU-ECB-IMF hármast, hogy fejezze be a törékeny pártszövetség revorverezését. Ezzel egyértelműen arra utalt, hogy a koalíció baloldali tagja - pártja és a Paszok - nem hajlandók belemenni ezekbe az intézkedésekbe.
Közeleg a társadalmi robbanás
A görög médiában megjelent hírek szerint hasonló hangulatban tárgyal egymással Jannisz Szturnarasz pénzügyminiszter és Poul Thomsen az IMF görögországi missziójának vezetője. Szinte minden sajtóorgánum arról ír, hogy az egyébként higgadt tárgyalónak ismert Szturnarasz és Thomsen újra és úja ugyanazt vágják egymás fejéhez. Nem tudok további bér- és nyugdíjcsökkentést vállalni - mondja az Oxfordban végzett pénzügyminiszter, tárgyalópartnerének viszont olyan kiadáscsökkentéseket kell felmutatnia főnökeinek, amelyek biztosan teljesülnek.
Az állami televízió keretasztal-beszélgetést rendezett, amelyen közgazdászok, politikai elemzők és egyetemi professzorok azon vitatkoznak, hogy elkerülhető lenne-e egy szociális robbanás, ha hozzányúlnának ehhez a két tételhez.
Lázadó rendőrök, katonák
Ezt megelőzően tüntetők egy csoportja megpróbálta megakadályozni az pénzügyi és a munkaügyi tárca vezetőjének egyeztetését Antonisz Szamarasz miniszterelnökkel. Blokád alá akarták venni a kormányfő irodáját. A csoportban szolgálaton kívüli rendőrök, katonák és tűzoltók is voltak, akik ugyanis az elsők között vannak a bércsökkentéssel fenyegetett alkalmazottak listáján.
Nem meglepő mindezek tükrében, hogy Martin Blessing a Commerzbank vezérigazgatója úgy véli, elkerülhetetlen lesz a görög államadósság újabb csökkentése, amelyben immáron az összes hitelezőnek, így az Európai Központi Banknak és az eurózónás jegybankoknak is részt kell vállalniuk. Márciusban egy kötvénycserével 100 milliárd eurót írtak le a magánhitelezők követeléseiből.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük