Az amerikai kereskedelmi minisztérium pénteken közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint augusztusban 53,23 milliárd dollárra rúgott a hiány, 6,4 százalékkal haladja meg a júliusi 50,03 milliárd dollárt. Az export 0,8 százalékkal, 209,4 milliárd dollárra csökkent, míg az import 0,6 százalékkal, 262,6 milliárd dollárra ugrott az év nyolcadik hónapjában. Elemzők még nagyobb, 53,5 milliárd dolláros hiányra számítottak júniusról - írta az MTI.
A hiány növekedésében különösen jelentős szerepet játszott az amerikai-kínai kereskedelmi háború egyik legvitatottabb tétele, a szójabab: a Kínába irányuló kivitel értéke 1 milliárd dollárral csökkent augusztusban.
Az első nyolc hónapban 391 milliárd 76 millió dollár hiány keletkezett az amerikai külkereskedelmi mérlegben, ami 31 milliárd dollárral, 8,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. Az export 129,6 milliárd dollárral, 8,4 százalékkal, az import pedig 160,6 milliárd dollárral, 8,4 százalékkal nőtt január-augusztusban 2017 azonos időszakához képest.
Augusztusban az áruk kereskedelmében hiányt halmozott fel az Egyesült Államok Kínával (34,4 milliárd dollár), az Európai Unióval (14,9 milliárd dollár), Mexikóval (8,7 milliárd dollár), Németországgal (5,8 milliárd dollár), Japánnal (5,8 milliárd dollár), Kanadával (3,0 milliárd dollár), Olaszországgal (2,7 milliárd dollár), Indiával (1,9 milliárd dollár), Tajvannal (0,7 milliárd dollár), Dél-Koreával (1,8 milliárd dollár), Szaúd-Arábiával (1,1 milliárd dollár) és Franciaországgal (1,3 milliárd dollár) szemben.
Többlet keletkezett Dél- és Közép-Amerika (3,4 milliárd dollár), Hongkong (2,3 milliárd dollár), Brazília (0,5 milliárd dollár), Szingapúr (0,6 milliárd dollár) és Szingapúr (kevesebb mint 100 millió dollár) esetében.
Donald Trump elnököt dühíti a krónikus külkereskedelmi hiány, amelyet a gazdasági gyengeség jelének tekint, és amelyért szerinte a kereskedelmi partnerek tisztességtelen versenyelőnye a felelős. A legtöbb közgazdász viszont alapvetően nagyobb gazdasági erőkre vezeti vissza a hiányt: az amerikaiak többet költenek, mint amit megtermelnek, és a hiányt az importból fedezik.
A jelek szerint egyelőre sikertelenek a Fehér Ház azon erőfeszítései, hogy szűkítse az export és az import értéke között különbséget. Legutóbb, szeptember 24-én léptek életbe az Egyesült Államok és Kína kölcsönös vámtarifaemelései: Washington 200 milliárd dollár értékű kínai termékre 10 százalékos, Peking pedig 60 milliárd dollárnyi amerikai árura 5, illetve 10 százalékos pótlólagos vámot vetett ki. Előzőleg, még a nyár folyamán az Egyesült Államok és Kína kölcsönösen 50-50 milliárd értékű importárura vetett ki 25 százalékos pótvámot.
Fotó: Shutterstock
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap