Névtelenül nyilatkozó amerikai és iráni forrásokra, illetve egy bennfentes diplomatára hivatkozva a hetilap pénteken azt írta, hogy Rand Paul republikánus szenátor közvetítő szerepet játszott a meghívás átadásában, amelyet hetekig tartó előkészületek előztek meg. Paul július közepén Irán New York-i nagykövetségén találkozott Zaríffal, aki az ENSZ-ben tett látogatást akkoriban - írja az atv.hu az MTI-re hivatkozva.
A szenátor azt javasolta az iráni politikusnak, hogy személyesen ismertesse Trumppal ötleteit arra vonatkozóan, hogy miként lehetne kilendíteni a holtpontról az iráni-amerikai viszonyt és megnyugtatóan rendezni az iráni nukleáris kérdést.
Kapcsolódó
A The New Yorker úgy tudja, hogy Paul - aki a szenátus külügy bizottságának tagja - az elnök jóváhagyásával ajánlotta fel Zarífnak a fehér házi látogatást.
Az AFP francia hírügynökség megkereste a Fehér Házat és az amerikai külügyminisztériumot, de egyelőre nem kommentálták az értesülést.
Zaríf azt válaszolta: Teherán beleegyezése szükséges ahhoz, hogy elfogadhassa a meghívást. A miniszter jelezte: attól tart, hogy látogatása tartalmatlan fotózás lenne csak. Az iszlám köztársaság vezetői pedig egyelőre nem adták áldásukat a találkozóra.
Az iráni-amerikai viszony azt követően vált feszültté, hogy az Egyesült Államok tavaly májusban egyoldalúan kilépett a 2015-ben kötött többhatalmi atomalkuból, amelyben Irán nukleáris programja korlátok közé szorítását ígérte a szankciók feloldásáért cserébe. Washington ezt követően újra életbe léptette a felfüggesztett büntető intézkedéseket. Az atomalku felmondásának egyéves évfordulóján Haszan Róháni iráni elnök jelezte, hogy az iszlám köztársaság is fokozatosan eláll a szerződésben foglalt kötelezettségei teljesítésétől. Az utóbbi hónapokban emellett különféle atrocitások történtek a Perzsa-öböl térségében.
A nyomás fokozásának jegyében Washington szerdán szankciókkal sújtotta az iráni külügyminisztert.
"Ha büntető intézkedéssel sújtod a diplomatákat, gyengíted a diplomáciát" - reagált az intézkedésre a Twitteren Rand Paul szenátor.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető