Az amerikai kereskedelmi minisztérium kedden közölte, hogy a rendelésállomány januárban havi szinten 0,1 százalékkal nőtt, szemben az elemzők által várt 0,3 százalékkal. Tavaly januárhoz képest 3,8 százalékkal emelkedtek a gyáripari megrendelések.
A kiszállítások már negyedik hónapja csökkennek, a decemberi 0,2 százalék után 0,4 százalékkal estek vissza, jelezve a feldolgozóipari aktivitás lanyhulását.
Kapcsolódó
A lassulást főleg a számítógépekre és elektronikai cikkekre feladott megrendelések csökkenése okozta.
A feldolgozóipar állítja elő az amerikai bruttó hazai termék mintegy 12 százalékát.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val