A német hírmagazin digitális összeállítása szerint az ukrán kormány tanácsadói úgy vélik, kevés lesz Ukrajna stabilizálásához a következő négy évre előirányzott 40 milliárd dollár nemzetközi pénzügyi segítség. A csomagot az IMF szervezi, a maga részéről 17,5 milliárd dollár hitelt nyújt Ukrajnának, 10 milliárd dollárt nyugati kormányok és nemzetközi intézmények folyósítanának, 13-15 milliárd dollárral pedig a terv szerint magánhitelezők járulhatnának hozzá Ukrajna támogatásához adósságátütemezés formájában.
Mindenki tudja, hogy az IMF-csomag nem lesz elég - mondta a Der Spiegelnek Ivan Miklos volt szlovák pénzügyminiszter, az ukrán pénzügyi tárca vezetőjének főtanácsadója.
A lap szerint az IMF szakértői nem vettek számításba egy fontos tényezőt, az erős függőségét Oroszországtól. A második front című összeállítás szerint a csaknem 70 milliárd dolláros államadósság törlesztésének átütemezése nemigen lehetséges Oroszország közreműködése nélkül, Moszkvában viszont "korlátozott hajlandóság" mutatkozik arra, hogy megkönnyítsék a Washington emberének tartott ukrán pénzügyminiszter, Natalija Jareszko dolgát, aki közvetlenül tavaly decemberi kinevezése előtt szerezte meg az amerikai mellé az ukrán állampolgárságot.
Ha továbbra is semmibe veszik Oroszország érdekeit, akkor nem segítünk megmenteni Ukrajnát, sőt dolgozni fogunk azért, hogy még súlyosabb legyen a pénzügyi helyzet - idézte a német lap az orosz duma gazdasági bizottságának egyik tagja, Mihail Jemeljanov egy januári nyilatkozatát.
Soros György szerint a stabilizációhoz a Nyugat hangsúlyosabb szerepvállalására van szükség, további 50 milliárd dollár segítséget kell nyújtani Ukrajnának. A helyzet napról-napra rosszabb, és Ukrajna gazdasági összeomlása a legnagyobb siker lenne Putyin számára - mondta Soros a Der Spiegelnek.
Az üzletember javaslata szerint az EU-nak többnyire beruházásokhoz kapcsolódó garanciavállalás formájában kellene támogatnia Ukrajnát, így a közösség által biztosított összeg nagyságrendekkel több pénzt mozgatna meg. Egy vezető német bankár szerint azonban az ötlet kevéssé tűnik megvalósíthatónak. A befektetők a belátható időben nagy ívben elkerülik ezt a háborúval és korrupcióval sújtott országot - mondta a név nélkül nyilatkozó német pénzügyi szakember a Der Spiegelnek.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére