"Ha Oroszország nem hajlandó a hitel átütemezésére, a kormány moratóriumot mond ki a tartozásra" - jelentette be az ukrán miniszterelnök. A Kreml szóvivője viszont közölte, ha Kijev nem fizet, Oroszország úgy tekinti, hogy Ukrajna államcsődben van, és bírósághoz fordul. Az orosz kormány már többször hangsúlyozta, hogy nem ütemezi át az adósságot, mert nem magánhitelről, hanem állami hitelről van szó.
Oroszország 2013-ban folyósított 3 milliárd dolláros hitelt Ukrajnának, amelynek törlesztése december 20-án esedékes.
Ukrajna ismételten bejelentette, hogy ugyanolyan hitelkönnyítéseket követel Oroszországtól mint amilyeneket megkapott nyugati magánhitelezőktől, akikkel sikerült megállapodni 15 milliárd dollár tartozás átütemezéséről. A hitelezők vonakodva bár, de belementek, hogy magasabb kamatok fejében leírják az adósság 20 százalékát, de négy évvel meghosszabbítják a futamidőt.
Natalja Jareszko ukrán pénzügyminiszter ugyanakkor csütörtökön azt mondta, hogy kész tárgyalni orosz kollégájával a hitel átütemezéséről, de időpontot nem tűztek ki. Kedvezőbb feltételeket azonban Ukrajna már csak azért sem kínálhat, mert Oroszország is eurókötvények formájában folyósította a hitelt. Ebben az esetben a legnagyobb kedvezmény elve érvényes, és a vonatkozó törvények értelmében egyetlen hitelezővel sem lehet kivételt tenni. "Ezen a kereten belül kell dolgoznunk a megállapodás érdekében" - mondta Jareszko.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el