Jelenleg két régió, a nyugati országrészben lévő Ivano-Frankivszk és Rivne megye van vörös színnel jelölt besorolásban, a többi a jelenlegi legenyhébb kockázatú sárga kategóriában - írja az MTI.
A mostani járványhullám idején kevesebben kerülnek kórházba, mint ahányan az előző, őszi hullám idején. Az egészségügyi tárca arra számít, hogy a mostani járványhullám február közepén tetőzik.
A minisztérium a Telegramon arról tájékoztatott, hogy Ukrajnában az év eleje óta megháromszorozódott a kórházi ellátásra szoruló Covid-beteg gyermekek száma. Koronavírus-fertőzéssel, illetve annak gyanújával jelenleg csaknem 2500 gyermeket ápolnak kórházban, a számukra kijelölt egészségügyi intézmények telítettsége országosan már meghaladta az 50 százalékot.
Mihajlo Raduckij, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke egy tévéműsorban azt mondta: olyan sok a súlyosan beteg gyermek, hogy egyes régiókban a kórházak csaknem 80 százaléka tele van, miközben országos szinten ez az arány általában alig több 30 százaléknál. A politikus szerint ezt a vírus különösen fertőző, omikron variánsa okozza, amely jóval több gyermeket betegít meg, mint a vírus korábban azonosított változatai. Január végéig Ukrajna 24 megyéjéből már 20-ban azonosították az omikron variánst - emlékeztetett az UNIAN hírügynökség.
A diagnosztizált fertőzöttek száma Ukrajnában szerdára 35 014-gyel 4 130 277-re, az elhunytaké 204-gyel 100 599-re, az aktív betegeké pedig csaknem 25 ezerrel 388 204-re emelkedett. Az elmúlt napon 4314 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.
A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 14 672 260-an adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 700 870-en pedig még csak az első adagot vették fel. Harmadik, emlékeztető oltást eddig 377 548-an kaptak. Kedden 74 592 embert oltottak be.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Bejelentés érkezett a SZÉP-kártyákról: őrült költési roham várható, az oka is kiderült
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük