Oroszország ellopott 600 millió dollár (235,3 milliárd forint, egy Puskás stadion építésének költsége) értékű acélterméket a megszállt ukrán területeken lévő acélipari üzemekből és kikötői raktárakból - idézte a BBC Jurij Rjzenkovot, Ukrajna legnagyobb acélipari vállalata, a Metinvest vezérigazgatóját. Ezé a cégé a mariupoli Azovstal, amelyet többhetes ostrom után foglaltak el az oroszok májusban.
A Metinvest központja is valaha az azovi-tengeri kikötővárosban volt, a Budapest Kispest kerületével megegyező területen elterülő acélgyár szomszédságában. A vezérigazgató elmondása szerint vállalatának 300 alkalmazottja, továbbá 200 rokonuk vesztette életét a bekerített gyárban, ahol civilekkel összezárva védekezett a várost védő ukrán csapatok maradéka.
Leelőlegezett árunak veszett nyoma
Az Azovstal testvérgyárával, az Iljiccsel együtt Ukrajna acéltermelésének 40 százalékát adta, a háború előtt előállított termékek egy részéért már fizetettek az európai, köztük brit vásárlók. Rjzenkov nyilvános információkra és vállalat saját értesüléseire alapozza az áru eltulajdonítására vonatkozó vádját. A termékeket vagy a hazai piacukon értékesítették az oroszok, vagy afrikai, ázsiai országokban adták el, vagy akár eljuthattak az Egyesült Királyságban lévő felhasználókhoz is.
A cég arra készül, hogy dokumentálja a fosztogatást, és nemzetközi bíróság elé viszi az ügyet. Jogi szakérők szkeptikusak ennek sikerével kapcsolatban. A háborúk velejárói az ilyen ügyek, amelyeket szinte lehetetlen bizonyítani. Az orosz védelmi minisztérium nem kommentálta a BBC-nek a Metinvest vezérigazgatójának vádjait.
A brit sajtóorgánum Reality Check néven dolgozó sajtómunkáscsapata nemrégiben igyekezett nyomon követni a tengeren olyan gabonaszállítmányoknak az útját, amelyeken feltételezésük szerint Ukrajnától lopott terménynek kerestek gazdát az orosz tolvajok. Utóbbiak nyilván az orosz hadsereg és hatóságok segítségével tettek szert a szállítmányra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el