Az elnöki hivatal szóvivője, Sarah Huckabee Sanders közölte, hogy a csúcstalálkozón a felek célja az észak-koreai atomprogram megvitatása, illetve a program felszámolása. A csúcstalálkozó helyszínét később jelentik be.
Az amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Kim Jongcsolt, az észak-koreai állampárt központi bizottságának alelnökét, akit Kim Dzsongun jobbkezeként tartanak számon. Sarah Huckabee Sanders közlése szerint mintegy másfél órán keresztül tanácskoztak.
A Fehér Házban történt megbeszélés után Mike Pompeo külügyminiszter ebédre hívta meg Kim Jongcsolt és kíséretét. A háromtagú delegáció csütörtökön éjjel érkezett az amerikai fővárosba. A Yonhap dél-koreai hírügynökség - az amerikai sajtóban is idézett - értesülései szerint a küldöttség levelet is hozott Kim Dzsonguntól az amerikai elnöknek, erről azonban a Fehér Ház közleménye nem ejtett szót.
Donald Trump és Kim Dzsongun tavaly júniusban Szingapúrban találkozott először.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon