A kormány döntése, vagyis Írország tavalyi példájának követése megfelel a várakozásoknak. Paulo Portas miniszterelnök-helyettes már pénteken bejelentette, hogy Portugália elhagyhatja az EU-IMF-ECB mentőcsomag védelmét, miután az euróövezeti adósságszolgálati válság miatt összeállított 78 milliárd eurós hitelprogramot sikeresen befejezte. A program a költségvetési és a pénzügyi stabilitás elérésének, a versenyképesség javulásának pályájára állította a portugál gazdaságot, és így megkezdődhet a költségvetés teljesen tőkepiaci finanszírozása.
Passos Coelho hangoztatta, hogy a kormány alaposan megvizsgálta a "tiszta kiszállás" mellett és ellen szóló valamennyi érvet. A miniszterelnök úgy vélte, "jó választás született a megfelelő időben". Kijelentette, hogy Portugália visszaszerezte hitelességét, és most már olyan gazdaságpolitikát kíván folytatni, amelyben nem kötik a kezét újabb feltételek.
A nemzetközi partnerek a héten fejezték be a Portugáliát érintő hároméves mentőcsomag teljesítésének utolsó ellenőrzését. Jóváhagyásuk megnyitotta az utat a 2,6 milliárd eurós utolsó részlet átutalása előtt, és Lisszabon május 17-én hivatalosan is kiléphet a mentőprogramból. A vasárnap bejelentett döntést az EU és az IMF is üdvözölte.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki