A Vecernji List című napilap azt írta, hogy az Európai Bizottság nem kommentálta a svájci frank átváltási árfolyamának rögzítésére vonatkozó horvát kormánydöntést, és nem is hasonlították Orbánhoz Milanovicot, de ha megtennék, az "semmiképpen sem volna rossz", mert Brüsszelben sokan gratuláltak a magyaroknak az "idejekorán hozott döntésért". Emlékeztetett, hogy Magyarországon a svájci frank alapú hitelek költségeit megosztották az állam, a lakosság és a bankok között. Brüsszelben nem akartak találgatásokba bocsátkozni, hogy Horvátország meg tudja-e ugyanezt csinálni, illetve, hogy nem túl későn jött-e a beavatkozás, de a lap szerint sokan elismerik, hogy Magyarországnak sikerült elkerülnie a frank árfolyamának növekedése okozta sokkot.
A Jutarnji List kiemelte, hogy Magyarország volt a régióban az egyetlen, amely időben lépve több mint 50 ezer embert mentett meg a kilakoltatástól. "Orbán a devizahitelek forintosításával társadalmi békét teremtett, és nem kell attól tartani, hogy egyetlen magyar családot is kilakoltatnak" - írta a lap, hozzátéve: ezért el kellett ugyan viselnie néhány pofont Brüsszeltől, de a magyar családok innentől kezdve forintban fizethetik vissza kölcsöneiket.
Orbán öt törvényt változtatott meg, és 9 millió eurót aktivált a bankok megsegítésére, a kétharmados többségének köszönhetően pedig már másnap megszavazták a módosításokat - írta a lap.
A cikk szerzője szerint ugyanilyen bátorságról kellene bizonyságot tennie a horvát miniszterelnöknek is.
A lapok arról is beszámoltak, hogy a magyar kormány még kedden elküldte a zágrábi kabinetnek azoknak a magyar törvényeknek az angol fordítását, amelyek megoldották a frankalapú hitelek körüli problémákat Magyarországon.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá