A Dallas megyei Frisco városban élő rendőrnél, aki "valamilyen módon érintkezésbe lépett" Duncan családtagjaival, több, az Eboláéra emlékeztető tüneteket észleltek. A szerdán elhunyt Duncan volt az első, aki behurcolta a kórt az Egyesült Államokba.
Az egészségügyi szakemberek szerint a kockázat szintje alacsony, s a meg nem nevezett férfit elővigyázatosságból különítették el. A laboratóriumi vizsgálatok eredményére legalább két napig várni kell.
A hétvégétől az Egyesült Államok keleti felének öt legnagyobb nemzetközi repülőterén szűrni fogják az Ebola-sújtotta nyugat-afrikai országokból érkezett utasokat. Egyebek között kézi szkennerrel fogják megvizsgálni a beutazók testhőmérsékletét.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban