Az olasz parlament alkotmányügyi bizottsága egész hétvégén késő estig dolgozott a négy párt által benyújtott választási tervezeten, és az ezt kísérő több száz módosító javaslaton.
Az eredmény a négy legnagyobb olasz párt közötti megállapodást tükrözi. A balközép PD az ellenzéki, jobboldali M5S-szel, FI-vel és az Északi Ligával egyeztetve állította össze a régóta várt olasz választási reformot. Mind a négy politikai erő a minél előbbi előrehozott parlamenti választásokat szorgalmazza.
Kapcsolódó
A törvénytervezetet először a római képviselőháznak, majd a szenátusnak kell megszavaznia. Ahhoz, hogy egy új kormány már a jövő évi költségvetés előtt felálljon, a római parlamentnek legkésőbb augusztus elejéig el kell fogadnia a törvénytervezetet, hogy a parlamentet augusztusban fel tudják oszlatni. Ezzel az ütemezéssel számolva az előrehozott választásokat szeptember 24-én tarthatnák.
Az új olasz választási rendszer a vegyes német modellt vette alapul: részben többségi, részben arányos, úgy hogy az olaszországi politikai gyakorlathoz és főleg a négy legnagyobb párt igényeihez igazították. Döntően arányos választási rendszerről van szó, többségi "korrekcióval" - összegezték az olasz lapok a tervezetet. A választókerületek számát a korábbi több mint háromszázról 225-re csökkentették.
A 630 képviselő közül például mintegy negyven százalék egyénileg, majdnem hatvan százalék pedig listáról jut be a római alsóházba. A választók kizárólag az egyéni jelölthöz kötött pártlistára szavazhatnak.
A parlamenti bejutási küszöböt 5 százalékban szabták meg, ami az összes többi kisebb párt automatikus kiesését jelentené a római parlamentből. A tervezet előírja, hogy a pártok jelöltjeinek negyven százalékát nők alkossák - írta az MTI.
A tervezet szerinti számítások azt mutatják, hogy ezzel a rendszerrel kizárólag a felmérésekben 29 százalék felett álló PD, az M5S (28,6 százalék), a FI (12,4 százalék) és az Északi Liga (13 százalék) jut be a következő római parlamentbe. A PD a FI-vel készül balközép-jobbközép kormánykoalícióra, de az M5S és az Északi Liga közötti szövetség sem kizárt. Így azonban majdnem ismételt patthelyzet alakulhat ki, ami újból megnehezítheti Olaszország kormányzását.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki