Horvátország tavaly július elsején lett az unió 28. tagállama. A brüsszeli Európai Bizottság számításai szerint az idén 6,5 százalék lesz a horvát költségvetés hiánya.
A most megindított eljárás értelmében Zágrábnak 2016-ra kell a maastrichti kritériumrendszer szerint megengedett legmagasabb deficitráta, vagyis három százalék alá csökkentenie hiányát.
A brüsszeli bejelentés nyomán Zoran Milanovic miniszterelnök bejelentette, hogy deficitcsökkentő intézkedéseket hoznak a "fenntarthatatlan rendszerek" reformja érdekében. A kormányfő hangsúlyozta: a túlzottdeficit-eljárás megindítását nem büntetésnek, hanem egyfajta korrekciós mechanizmusnak tekinti.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva