Az amerikai elnök a Fox televíziónak adott interjújában beszélt erről. Az interjú vasárnap kerül adásba, de a Fox már csütörtök este részleteket közölt belőle - írja az MTI.
Trump megkérdőjelezte, hogy Mueller vizsgálata valóban független. Úgy fogalmazott: "nyugodtan mondhatom, hogy mindenki, akit eddig felvett, Hillary Clinton támogatója". Ezzel az elnök azokra a sajtóhírekre is utalt, amelyek szerint a vizsgálódáshoz szükséges munkatársi gárdát Mueller a napokban legalább három olyan jogásszal bővítette, aki kizárólag demokratáknak, köztük Hillary Clintonnak adományozott jelentős összegeket.
Különleges ügyészként Robert Mueller a tavalyi elnökválasztásba történt orosz beavatkozást és a Trump-kampány és oroszok közötti esetleges összejátszást igyekszik felderíteni, de a héten a The Washington Post azt írta, hogy várhatóan vizsgálja majd azt is, vajon Donald Trump akadályozta-e az igazságszolgáltatást.
A Foxnak adott interjújában Donald Trump hangsúlyozta: "valamiképpen aggodalomra ad okot", hogy Robert Mueller és James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatója nemcsak kollégák voltak, hanem most is baráti viszonyban vannak. "Mueller nagyon-nagyon jó barátja Comeynak, ami nagyon is aggasztó" - fogalmazott Trump.
Az elnök a többi között ismét hangsúlyozta: nem volt összejátszás az oroszokkal, nem akadályozta az igazságszolgáltatást, és "ebben láthatóan mindenki egyet is ért". Leszögezte, hogy "viszont volt kiszivárogtatás, amely James Comeytól eredt".
Legolvasottabb
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat