Eredetileg a statisztikát készítő szakemberek 200 millió főre becsülték 2017-re Pakisztán lakosságát, a legutóbbi, 1989-ben végzett népszámlálás adataiból kiindulva; huszonnyolc évvel ezelőtt az összeírás 130 milliós népességet mutatott - írta az MTI híre alapján az InfoRádió.
A pakisztáni statisztikai hivatal egyik munkatársa a mostani népszámlálás eredményét ismertetve elmondta: az ország négy tartománya és az Afganisztánnal határos törzsi tartományok lélekszáma 207,77 millióra gyarapodott. Az Indiával határos, vitatott hovatartozású területek pakisztáni felén, vagyis a Himalája előhegységében lévő Gilgit-Baltisztán tartományban, illetve Kasmírban pedig további 15 millió ember él, akiket a hivatalos jelentés nem említ. Pakisztán eddig a világ legtöbb lakost számláló országainak listáján a hatodik helyen szerepelt, most viszont megelőzte Brazíliát, amelyet különböző becslések szerint 210 millióan laknak - írta a portál,
A pakisztáni statisztikai hivatal által készített dokumentum kivonata szerint a népesség évente 2,4 százalékkal növekedett. Ez meglepően magas arány, jóval magasabb a vártnál - mondta Sakíl Ahmed Ramaj, egy pakisztáni agytröszt elemzője, aki a fenntartható fejlődéssel foglalkozik. Pakisztán korlátozott erőforrásai számára az ekkora méretű lakosság gondot jelenthet, ezért megoldást kell találni arra, miként lehet a fiatalok nagy létszámából előnyt kovácsolni.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el