Pillanatok alatt 218 ezer aláírás gyűlt össze a Tesco nagy-britanniai boltjaiban elszaporodott önkiszolgáló pénztárak ellen - derül ki a Retail Gazette cikkéből. A petíciót a 69 éves Pat McCarthy és lánya kezdeményezte, aki nyugdíjasként különböző fogyatékkal élő embereknek segít.
Mint írta ezek a masinák tönkreteszik az olyan emberek vásárlási élményét, akik idegenkednek attól, hogy a kommunikációjuk egy boltban egy géppel történő "beszélgetésre" redukálódjon. Nem azzal van baj, hogy ilyen rendszereket is bevezetett a kiskereskedő, hanem hogy a boltban, ahol vásárol, már a kasszák kétharmada ilyen.
Nem mindenkinek természetes
A tiltakozás kezdeményezője szerint az idősebbek, akiknek a teli bevásárlókosár felemelése is gondot okozhat, vagy a fogyatékkal élő emberek igénylik a pénztáros munkáját. Ezért komoly gondot okozhat nekik, hogy ha nincs elég hagyományos kassza, akkor félórákat kell sorban állniuk, mielőtt fizetni tudnának.
Emellett ő például imád fecsegni az áruházi alkalmazottakkal, így hiányolja a dolgozókat, akiktől kérdezhet, vagy felhívhatja a figyelmüket egy-egy hiányosságra, például kifogyott árura. A petíció akkor futott fel, amikor a Twitteren megjelent a #BringBackTescoStaff felhívás.Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el