A testület azt követően hozta meg határozatát, hogy a fogyasztók biztonságával foglalkozó tudományos bizottság (FBTB) gondos kockázatértékelés után egyes anyagok korlátozására, illetve betiltására tett javaslatot.
Az Európai Bizottság által elfogadott intézkedések révén két tartósítószer - a propil-parabén és a butil-parabén - legnagyobb koncentrációját szorítják vissza a jelenlegi - önálló felhasználás esetén - megengedett 0,4, illetve észterekkel való keveréskor eddig engedélyezett 0,8 százalékról egységesen 0,14 százalékra.
A három évnél fiatalabb gyermekek pelenkával fedett bőrfelületén való alkalmazásra szánt, nem leöblítendő termékekben való használatukat pedig betiltják, mivel meglévő bőrirritáció és elzáródás esetén ezek az anyagok fokozottabban felszívódhatnak, mint ép bőrön át. Az új szabályokat a 2015. április 16. után forgalomba hozott termékekre kell alkalmazni.
A bizottság pénteken nyilvánosságra hozott intézkedés-csomagja keretében betiltják a metil-klór-izotiazolinon és a metil-izotiazolinon keverékének használatát az olyan, leöblítésre nem kerülő termékekben, mint a testápoló krémek. A tiltás célja a bőrallergiák kockázatának és előfordulásának csökkentése. A tartósítószer továbbra is használható azonban olyan leöblítendő termékekben, mint a samponok és tusfürdők, a metil-klór-izotiazolinon és a metil-izotiazolinon 3:1 arányú, legfeljebb 0,0015 százalékos koncentrációjú keverékében. Az intézkedést a 2015. július 16. után forgalomba hozott termékekre kell alkalmazni.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el