"Valóban van még néhány olyan információ, amelyet a tanúsításhoz még be kell nyújtanunk, és amelyet eddig azért nem nyújtottunk be, mert eltérő volt a felfogásunk arról, hogy ezeknek pontosan milyen információknak kell lenniük, és hogyan kell őket bemutatni, eltérnek a szabványaink és így tovább" - nyilatkozott a Kreml szóvivője.
"Ezért fokozatosan alkalmazkodunk ezekhez a követelményekhez, amelyek mindenkire vonatkoznak. Reméljük, hogy ez a munka pozitív eredményt hoz" - tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy a Kreml aggódik-e a gyógyszer hosszú engedélyeztetési eljárása miatt, Peszkov nemmel válaszolt. Az egészségügyi tárca illetékességébe utalta annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy milyen várakozások előzik meg a WHO küldöttségének a Gamaleja Nemzeti Epidemiológiai és Mikrobiológiai Kutatóközpontban várhatóan januárban esedékes látogatását - írja az MTI.
Dmitrij Biricsevszkij, az orosz külügyminisztérium gazdasági együttműködési osztályának igazgatója korábban azt mondta, a tárca arra számít, hogy a WHO a jövő év első felében hagyhatja jóvá a Szputnyik V alkalmazását.
Oroszországban 2020. augusztus 11-én engedélyezték a Szputnyik V alkalmazását. Ez volt a világ első olyan Covid-19 elleni vakcinája, amelyet egy országban hivatalosan elismertek. Az oltóanyagot jelenleg 71 országban használják. Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter korábban azt mondta, hogy a Szputnyik V WHO általi jóváhagyása fel fogja gyorsítani az orosz oltási bizonyítványok elismerését az európai országokban.
A kedden nyilvánosságra hozott adatok szerint az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma több mint egy hónap után először csökkent 29 ezer alá. Az igazolt fertőzöttek száma így 28 343-mal 10 074 797-re emelkedett.
Az új koronavírusos fertőzés következtében egy nap alatt 1145-en vesztették életüket, ezzel az áldozatok száma immár 291 749-re nőtt Oroszországban. A felépültek száma 33 084-gyel 8 804 000-re gyarapodott. Az országban 979 048 aktív esetet tartanak nyilván - írja az MTI.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is