Új Ipoly-hidat adtak át Magyarország és Szlovákia között, az egyik oldalon Őrhalomnál, a másikon pedig Ipolyvarbónál.

2010-ben még csak huszonkét határátkelési pont volt a két ország között, míg most a harminckilencediket adták át.

„Az a stratégiai feladatunk, hogy minél több átkelési lehetőség legyen Magyarország és Szlovákia között. Ez jó Szlovákiának, jó Magyarországnak, jó a szlovákoknak és jó a magyaroknak a határ mindkét oldalán” – hangoztatta avatóbeszédében Szijjártó Péter.  

Kép: MTI Fotó, Komka Péter

A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett rá, hogy az Ipoly-hidakról még Robert Fico és Orbán Viktor 2014-en állapodott meg. 

ugyanezzel az összetételű kormánnyal írtuk alá ugyanilyen összetételű kormányként

 

hídépítéssel egyébként egy méltatlan állapotot számoltak fel, ugyanis Ipolyvarbó és Őrhalom között legalább fél órát kellett autózni, 23-24 kilométert kerülve, és ez most pár percre, néhány száz méterre csökkent.

Némi aktuálpolitikát is megpendítve Szijjártó Péter arról beszélt, hogy a két ország együttműködve „kiválóan használja fel a rendelkezésre álló európai uniós forrásokat.

Mindez mutatja azt is, hogyha megkapnánk a jog szerint nekünk járó európai uniós forrásokat, jól bánnánk velük

– húzta alá.

Az EU társfinanszírozásával 2,5 milliárd forintból megvalósult 30,5 méteres híd mellett Magyarországon 1100 méter, Szlovákiában pedig 400 méter utat is építettek.

Kiderült az is, hogy a jövő év elején újabb átkelési pontot adnak át Drégelypalánknál.