A Napi Gazdaság pénteki számának cikke
A Fico-kormány által szerdán elfogadott törvényjavaslat szerint a már működő cégek közül a jövőben csak azok számíthatnak állami támogatásra, amelyek a munkahelyek számát legalább 15 százalékkal növelik, abszolút számokban kifejezve az új munkahelyek száma nem lehet 40-nél kevesebb.
Az így létrehozott állások számát legalább öt évig nem csökkenthetik. A már Szlovákiában tevékenykedő cégeknek emellett minimum 15 százalékkal kell növelniük gyártókapacitásukat ahhoz, hogy állami segítségben részesüljenek. A kormány azt követően hozta meg a döntését, hogy az elmúlt hónapokban több olyan társaság is állami támogatásért folyamodott, amely korábban már kapott ilyet, miközben az újabb támogatást csak a létező munkahelyek megtartására igényelték. A törvénytervezet némi könnyítést is tartalmaz: napjainkban az olyan járásokban, amelyekben a munkanélküliek aránya az országos átlagnál legalább 50 százalékkal magasabb, a cégek akkor kaphatnak segítséget, ha legalább 3,5 millió euró értékben szereznek be új berendezéseket, gyártósorokat, ám áprilistól ezt a határt 3 millió euróra szeretnék csökkenteni.
A kérdés azért érdekes északi szomszédunknál, mert a közelmúltban több nagy jelölt is visszalépett tervezett beruházásától, mivel túl magas összegű állami támogatást szerettek volna kialkudni maguknak.
Legolvasottabb
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Merénylet után Moszkvában: felébredt a lelőtt szuperkém-tábornok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal