Az ukrajnai háború a szlovákiai vállalkozóknak is egyre több gondot okoz. Több mint a felük szerint a növekvő gyártási költségek és az ellátási láncok akadozása miatt a háború közepes vagy súlyos hatással van az üzletmenetükre, egy részük pedig már kénytelen volt feladni a vállalkozását - írja a pozsonyi Új Szó.
Az év elején a szlovákiai vállalkozások nagy része még azzal számolt, hogy a világjárvány fokozatos lecsengését követően, ha kisebb-nagyobb nehézségekkel is, de lassan visszatérhetnek a járvány előtti üzletmenethez.
Ukrajna Oroszország általi, február végi lerohanása után azonban újra fordult a kocka. Egyes ágazatokban semmi remény a javulásra, épp ellenkezőleg, a magas infláció, a beszerzési árak növekedése és az ellátási láncok zavarai miatt a vállalkozások jelentős része rég nem látott kihívásokkal néz szembe.
A szlovákiai vállalatok alig 15 százaléka állítja azt, hogy az ukrajnai háború kitörése óta eltelt több mint három hónapban még nem érezte meg a háború negatív hatását. Ezzel szemben több mint a felük vallotta be, hogy a háború eddig közepes vagy súlyos hatással volt az üzletmenetükre – derül ki a ČSOB bank és a Datank ügynökség felméréséből.
A vizsgált ágazatok közül a szállítás és raktározás van a legrosszabb helyzetben: ezekben a megkérdezett vállalkozók csaknem tizedének már fel kellett függesztenie a tevékenységét, több mint a harmaduk pedig rendkívül súlyos következményekkel néz szembe, de a mezőgazdaságban, valamint a szálloda- és vendéglátóiparban vállalkozók is kritikusnak látják a helyzetet.
A felmérés szerint jelenleg a vállalkozók tíz százaléka gondolkodik azon, hogy a problémák miatt felfüggeszti vagy bezárja a vállalkozását. Cégük eladását vagy átadását a megkérdezettek két százaléka fontolgatja
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Megállapodás készül a háttérben? Zelenszkij találkozik Trumppal
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni