A prágai városháza összeütközésbe került egy szállodával, amely gyakorlatilag bordélyház, miután a vállalkozás azzal fenyegetőzik, hogy 600 szexmunkást szabadít rá a városra, ha az bezáratja az intézményt - írta a Radio Praha. A cég szerint több látogatójuk van, mint a királyi várnak. Tavaly több mint 158 ezren voltak.
A ShowPark névre keresztelt erotikus klub 65 embernek ad munkát és több mint ötven kiadó szobát kínál a hölgyeknek és vendégeiknek. Csak áfából 16 millió koronát (197 millió forint) fizettek be tavaly a költségvetésbe. Eva Horáková önkormányzati képviselő szerint túlzottak a számok, amelyekről a szálloda beszél.
Ha igaz lenne a látogatószám, akkor a vendégek naponta 400 vendégéjszakát töltöttek volna el a hotelben, ami felveti a kérdést, hogy a hölgyeknek mennyit kellett volna dolgozniuk? A szálloda tulajdonosai egyébként tagadják, hogy a szexmunkások az alkalmazottaik lettek volna. Másrészt úgy vélik, hogy intézményük a szórakoztatóipar részeként működött, így hiányozni fog a prágaiaknak.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat