Dusan Bajatovic, a szerbiai gázszolgáltató igazgatója kijelentette: több forgatókönyvön dolgoznak a szükséges gázmennyiség biztosítása érdekében. Az egyik lehetőség az, hogy Oroszországtól vásárolnak gázt, ha az orosz fél kész jóval nagyobb napi mennyiséget szállítani. "Ez azonban többletköltségeket jelentene, és ezt a fogyasztók is megéreznék, mert kis mértékben növekedne a gáz ára" - hangsúlyozta Bajatovic. A másik lehetőség, hogy magyarországi tárolókban raktároznának.
Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján nyugalomra intette a lakosságot. Megfogalmazása szerint földgázból van elég, már 450 millió köbmétert tároltak el a Banatski Dvor-i tározóban. Azt is jelezte, hogy sikerül Magyarországon tárolniuk azt a mennyiséget, amelyre a lakosoknak 3 hónapon keresztül szükségük lesz, és az ipar szükségleteit is ki tudják elégíteni.
Szerbiában napok óta energiaválságról beszélnek, a kormányfő szerint azonban erről nincs szó. "Lesz elég áram, bár jelentős mértékben megkönnyítené a helyzetünket, ha az emberek takarékoskodnának, hiszen a legfontosabb szénbányánk 50 százaléka még mindig víz alatt van"- utalt a májusi árvizek következményeire, illetve a múlt heti esőzések okozta károkra a kormányfő.
Vucic megnyugtatónak szánt szavai ellenére a gazdasági szakértők úgy vélik, hogy az ország energiaszükségletének egyharmadát még így is importtal kell lefedni. A tervek szerint 2-3 millió tonna szenet is importálna az ország.
A szerb kormány nagy reményeket fűz a Déli Áramlat gázvezeték kiépítéséhez is. A szerbiai szakasz munkálatai október végén vagy november elején kezdődhetnek meg, miután megszerzik a szükséges engedélyeket. Az építkezés megkezdése azért is kérdéses, mert az Európai Unió a gázvezeték megépítésének leállítását kérte Bulgáriától és Szerbiától is. Indoklásuk szerint az uniós szabályok tiltják ugyanis, hogy gázszolgáltatók egyben gázvezeték tulajdonosok legyenek.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem