Az utóbbi három évben Szerbiában folyamatosan csökken azok száma, akik támogatják az ország európai uniós csatlakozását - idézte a vajdasági Szabad Magyar Szó a Faktor Plus közvélemény-kutató intézet felmérését.
Az elmúlt évben a megkérdezettek 38 százaléka vélekedett úgy, hogy nem kell csatlakozni az unióhoz, 35 százalékuk szerint csatlakozni kellene, 27 százalékuknak pedig nem volt véleménye.
Kapcsolódó
Vladimir Pejic, a Faktor Plus igazgatója szerint az uniós csatlakozásnak Szerbiában 2000-2005 között volt a legnagyobb a támogatottsága. A csökkenés Észak-Montenegró elszakadásával kezdődött, majd Koszovó önállósulásával folytatódott. A szakértő szerint olyan alacsony, mint most, még nem volt azok száma, akik a csatlakozást preferálták.
Míg 2017-ben a szerbek 36 százaléka gondolta azt, hogy 2024 után Szerbia csatlakozik az EU-hoz, egyharmaduk pedig azon a véleményen volt, hogy ez soha nem történik meg, 2018-ban már csak egy százalékuk gondolta úgy, hogy 2025-ben az ország EU-tag lesz, 19 százalékuk szerint 2030 a reális évszám, 33 százalékuk szerint Szerbia soha nem lesz az Európai Unió tagja.
Az elmúlt évben ez is negatív irányban változott. A megkérdezettek 17 százaléka szerint 2030-ig Szerbia tagja lesz az EU-nak, 36 százalékuk szerint viszont ez soha nem történik meg.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit