A globális szénfogyasztás rekordot dönthet idén, annak ellenére is, hogy világszerte általánosan elfogadottnak tekinthető az a célkitűzés, hogy vissza kell szorítani a fosszilis tüzelőanyagok használatát – írja a Bloomberg a Nemzetközi Energia Ügynökség (International Energy Agency, IEA) jelentése alapján.
Jelen állás szerint 2022-ben 1,2 százalékkal több szenet égetünk el, mint egy évvel korábban, ezzel pedig először lépheti át az egyetlen év alatt globálisan felhasznált szénmennyiség a 8 milliárd tonnát.
Az elmúlt két évben elhasznált mennyiségek a következőképpen alakultak:
- 2020: 7.477 milliárd tonna,
- 2021: 7.929 milliárd tonna,
- 2022: várhatóan 8.025 milliárd tonna.
AZ IEA ráadásul azzal kalkulál, hogy 2025-re a globális szénfogyasztás tovább emelkedik, arra az évre már 8.038 milliárd tonna elégetett mennyiséget prognosztizál a szervezet. A fejlett gazdaságok klímavédelmi okokból arra törekednek ugyan, hogy visszaszorítsák a szénigényüket, ám ezt ellensúlyozza az egyes ázsiai piacokon, például Kínában és Indiában felpörgő szénhasználat.
Ráadásul igaz ugyan, hogy az európai vezetők igyekeznek a megújuló energiaforrások felé fordulni, de az orosz részről akadozó gázellátás miatt idén különösen nehéz csökkenteni a kontinens szénfüggőségét.
Az elemzés szerint azonban megnyugtató, hogy a nehézségek ellenére egyetlen európai ország sem visszakozott az Európai Unió zérókibocsátási terveivel kapcsolatban, így – elméleti szinten legalábbis – a következő évtized már szénmentes lehet a kontinensen.
Legolvasottabb
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat