A Hornsea-1 a hálózatra termelés kezdetétől a világ első olyan tengeri szélerőműparkja lesz, amely több mint 1 GW méretű villamos energiát állíthat majd elő. A tengeri építkezés 2018 januárjában kezdődött, a munkálatokba a dán építőcég a saját emberein túl mintegy 8000 embert vont be. Az offshore beruházás így alig 9 hónappal a startot követően már az első "szélkerekét" is a megfelelő pozícóba rakta. Most már készen áll az erőmű a beüzemelésre - írta a Reneweable Energy World.
"A Hornsea-1 valóban előkészítette az utat a tengeri szélerőművek következő generációja számára. A projekt indításakor a méretek és a szükséges műszaki úttörések herkulesi kihívásoknak tűntek, de az összes résztvevő - valóban rendkívüli - erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült az új norma megvalósítása" - mondta Duncan Clark, a Hornsea-1 Ørsted programigazgatója, aki azt is elárulta, hogy a mintegy 190 méter magasba telepített turbinák telepítése és installálása egyenként 12 órát vett igénybe.
A Yorkshire-i partoktól alig 120 kilométerre épített szélfarmon 174 darab, egyenként 7 megawattos, 75 méteres lapátokkal rendelkező turbinát telepítettek. Az így összeálló 1200 MW névleges kapacitás a számítások szerint évente több mint 4,1 terawattóra (TWh) villamos energiát termelhet majd az Egyesült Királyság hálózatába. Ez a mennyiség több mint 1 millió brit háztartás éves áramigényét képes fedezni.

Ha elkészül majd a Hornsea-2, melynek a telepítése a tervek szerint 2021-ben indulhat el, nagyobb lesz az első ütemméretnél. 300 turbinából 1,8 GW névleges termelési kapacitást illesztenek majd egybe.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el